Ügyük volt a rendôrségggel


Üdvözlet mindenkinek! Ismét eltelt egy hónap. Lassan már kezdem megszokni, hogy tanulni kell. Nem untatlak titeket ezzel (mindenki tudja, hogy milyen rossz is ez), inkább nézzük e havi "páciensünket", Tahi Tóth Lászlót. Az alcím: A zsebesek réme.

TAHI TóTH LÅSZLó

Nekem nem adatott meg a katonai szolgálat élménye, mivel bennünket, színmûvészetifôiskolásokat felmentettek aló- la. Annálgyakrabban öltöztem be viszont rendôregyenruhába, s tulajdonképpen, ha a kék-szürke uniformisban eltöltött idômet nézem, akár már nyugdíjjogosult is lehetnék a rendôrségnél. S ha már rajtam volt az egyenruha, hát bevallom, olykor-olykor elkövettem benne néhány huncutságot.

Ha már az ember a Variációk címû, Szeszélyes évszakokban látható hasizomerôsítôt forgatja, akkor a szünetekben is hajlamos a mókázásra.
így eshetett meg, hogy az egyik felvétel helyszínén, a Szentendrei úton fogtam magam, s ha már rajtam volt az egyenruha, nekiálltam a forgalmat terelni. Akik látták, azok szerint úgy vezényeltem az autósokat, mint annak idején Herbert von Karajan a New York-i filmharmonikusokat.
Én roppantul élveztem a helyzetet, hiszen ott álltam a keresztezôdésben egy szál magamban, s mégis, ura voltam rengeteg autósnak és gyalogosnak. Irányváltáskor a fôiskolán elsajátított sasszélépésekkel tettem még kecsesebbé a rendôri szolgálatot, nagy kár hogy Csajkovszkij annak idején nem irt balettet a rendôrökrôl, mert abban én állítólag fôszerepet kaptam volna. így azonban be kellett fejeznem áldásos ténykedésemet, erre különben több fékcsikorgás is figyelmeztetett. Csajkovszkijnál maradva úgy láttam, jobb, ha befejezem, különben a Diótörô nyomán jön a kocsitörô. Én azonban nem adtam fel, láttam, hogy a járdán közeledik felénk egy úriember. Odaléptem hozzá, s mint közeg felhívtam a figyelmét arra, hogy a gyalogosok lakott területen belül nem mehetnek ötvennél gyorsabban, mert az már balesetveszélyes. Leheletét érezve felhívtam a figyelmét az ittas gyaloglás veszélyeire is - ô pedig komolyan bólogatva végighallgatott. Azt hiszem, a rendôrségnél az ilyesmit hívják prevenciónak,azaz megelôzô tevékenységnek. Nem akarom elkiabálni, de eddig csak egyszer volt alkalmam közvetlenül találkozni bûnözôkkel, akkor is Olaszországban: kizsebeltek, ellopták az útlevelemet meg a hitelkártyámat.
Ez utóbbit rögvest letiltattam, útlevelet meg kaptam a konzulátuson, szóval az utánajárás több óráját leszámítva nem ért különösebb kár.
Engem azonban rettenetesen felbosszantott ez az ügy, olyannyira, hogy azóta nagyon allergiás vagyok a zsebtolvajokra. Villamoson, buszon, áruházakban s más, a zsebtolvajok által kedvelt környékeken elôszeretettel figyelem a zsebeket és táskákat, s ha tehetem, megakadályozom a lopást. Büszkén mondhatom, hogy ez már kétszer sikerült, mindkétszer a Margitszigeten járó 26-os buszon, ami szerintem nyáron az öszszes magyarországi zsebes találkahelye. Igaz, a tolvajokat nem tudtam megfogni, ám mert jó hangosan elrikkantottam magam, a kiszemelt áldozatok felfigyeltek a veszélyre, s mindkét esetben megúszták a zsebesek áldásosnak egyáltalán nem mondható ténykedését. Még mindig a zsebeseknél maradva. Évekkel ezelôtt, egy üzletben észrevettem, hogy egy idôs hölgy táskájából kiemelik a pénztárcáját.
Én sem voltam rest, s az üzlet dolgozóival együtt sikerült megakadályoznunk, hogy kereket oldjon a tolvaj. Igaz, a pénztárcát ledobta a földre, s váltig állította, hogy ez a néni táskájából, s nem az ô kezébôl került oda. A kirakatüvegen keresztül láttam, hogy épp az üzlet ajtajával szemben áll egy rendôr, gondoltam, szólok neki, s egykettôre elrendezôdik a tolvaj sorsa. Szóltam is, de a rendôr azt mondta, hogy ô most oda van állítva, mert egy magas rangú delegáció autókonvoja érkezik, s ô onnan egy tapodtat sem mozdulhat, még akkor sem, ha nem zsebtolvajt, hanem bankrablót kaptunk volna el. Hát ezen én nagyon elcsodálkoztam, mert én azt gondoltam, hogy a rendôr dolga a bûnözô elfogása is, ám késôbb, amikor a történetet elmeséltem egy rendôrtiszt ismerôsömnek, azt mondta, hogy a rendôrnek igaza volt: ha magas rangú külföldi vendéget kell biztosítani, akkor történhet bármi, neki a helyén kell maradnia., így írják elô ezt a nemzetközi szabályok is. Mit tehettem, tudomásul vettem, hogy ez a regula. Persze egészen más lenne a helyzet, ha csak egyszer is a hazánkba érkezô állam- vagy kormányfôk valamelyikét zsebelnék ki! Åm azt hiszem, hogy az ilyesminek legalább annyira kicsi a valószínûsége, mint annak, hogy egyszer s mindenkorra megszûnjön a zseblopás.

Vezda László azonos címû könyvébôl válogat(ja)ta: